1944-45, a vészkorszak

1941-től hazánk háborúban állt, és ez természetesen már akkortól fogva mind­jobban meghatározta a mindennapokat. A gyárak egy jó része haditermelésre állt át, a férfiakat behívták katonának, a helyükre a nők álltak. A helyi laktanyákból mind több és több alakulat indult a frontra, és sokan nem tértek vissza. A megbízhatatlanokat munkaszolgálatra sorozták be. Közöttük Radnóti Miklóst is, akinek özvegye Gyar­mati Fanni 2014-ig élt köztünk, és 101 éves korában hunyt el.

Menekülés a bombázások elől

A német megszállás (1944. március 19) után a szövetségesek már nem kímélték Magyarországot, és ugyanúgy bombázni kezdték, mintha Németország lenne. Első­sorban a hadianyagot előállító gyárakat, és közlekedési csomópontokat, hidakat támadtak, és ebből Angyalföldön és kör­nyékén is sok volt. Az angyalföldi gyárak, a rákosrendezői pályaudvar, a Nyugati, az északi vasúti összekötő híd – rendszeres támadások célpontjává vált. A sokszor hatalmas füst- és lángtenger borította célokat a pilóták fentről rosszul látták, a légvédelem is zavarta őket, így számta­lanszor megesett, hogy környékbeli lakó­épületeket, civil létesítményeket találtak el, és ártatlan emberek váltak áldozatul. Különösen sokat szenvedtek a vasút kör­nyékén élők, a MÁV tisztviselő telep és a Nyugati környéke.

A bombatalálatot kapott Vígszínház épülete 1945-ben, fotó: Fortepan

Ezeknek a bombázásoknak az „emlékei” még ma is kerülnek elő a földből. 2021. július 28-án, 77 évvel Budapest bombázá­sa után, a Reitter Ferenc utca egyik épít­kezésén árokásás közben a munkások egy 500 kg-os amerikai gyártmányú GP-500-as bombát találtak. Példa nélküli, gyors össze­fogás kellett a honvédség tűzszerészei, a kormányhivatal, katasztrófavédelem, a rendőrség, az önkormányzat illetékesei és a civil önkéntesek között, a helyzet szaksze­rű és gyors kezelésére. A bomba hatástala­nításának időszakára több száz embernek kellett elhagynia otthonát. A művelet végül sikerrel járt, a bombát a helyszínen hatás­talanították, majd elszállítva szakszerűen megsemmisítették.

Nyilas téboly

Magyarország német megszállásával kezdetét vette az ország zsidó lakosságá­nak üldözése. Elrendelték a sárga csillag kötelező viselését, majd gettókba költöz­tették, és végül Auschwitzba depor­tálták őket. Budapesten a zsidó lakosság részére ún. csillagos házakat jelöltek ki: a mai XIII. kerület területén 363 csillagos ház volt. A budapesti zsidóság kitelepítést az ún. csendőrpuccs meghiúsításával Koszorús Ferenc ezredes akadályozta meg, emlék­tábláján a következő szöveg olvasható: „Koszorús Ferenc vk. ezredes és hős kato­nái emlékének, akik július 5-én és 6-án megakadályoztak a budapesti zsidóság deportálását. Koszorús Ferencről Tom Lantos, aki maga is kerületi kötődésű, így beszélt az amerikai képviselőházban 1994. május 26-án: „Azért emelkedek ma szó­lásra, hogy a magyar holokauszt egyik nagy hősének adózzak. Koszorús Ferencnek, aki saját életét is súlyosan veszélyeztetve több ezer magyar zsidót mentett meg a náci haláltáborokba történő deportálástól.”

Áldozatok és megmentők

Kerületünkben a nyilas téboly idején számtalan borzalmas tett fordult elő. Emberek százait lőtték az Újpesti rakpar­ton a Dunába, közöttük Richter Gedeont a híres gyógyszerészt, akit a Katona József utcából hurcoltak el, és Hofstatter Bélát, a Pozsonyi út gyönyörű házainak terve­zőjét. A dunaparti kivégzések helyén Makrisz Agamennon görög szobrász mártír emlékműve áll, amely eredeti változata a mauthauseni koncentrációs táborban van.

Az üldözöttek mentésére is sokan összefogtak. Raoul Wallenberg neve foga­lommá vált, a kerületben utca viseli nevét és a Szent István parkban egy igen hányat­tatott sorsú, Pátzay Pál által készített emlékmű. Carl Lutz olasz diplomata is nagyon sokat tett az üldözöttek mentésért, a Margit híd és a Dráva utca között az alsó rakpart az ő nevét viseli. A Szent István parkban 1993. óta emléktábla őrzi Georgio Perlasca spanyol embermentő diplomata nevét is. Csak a vidéki zsidóságot depor­tálták Auschwitzba, a budapesti zsidóság deportálását Koszorús Ferenc akadályozta meg. Még számos botlatókő, emléktábla emlékeztet az 1944 őszi téli borzalmakra. Ide tartozik a híveit elvesztett zsinagóga is a Dózsa György úton, amely ma a Buda­pesti Honvéd vívóterme.

Budapest ostroma

A város bombázása és a nyilas tobzó­dás közben a lakosságnak még egy nagyon súlyos csapással kellett szembe néznie, ez pedig Budapest ostroma volt. Az első szovjet tankok már 1944. november 3-án meg­jelentek a külvárosokban, a belső részek­ben az intenzív küzdelem 1944. december 25. és február 13. között tartott. A pesti oldalon, így a XIII. kerület területén január 31-én értek véget a harcok.

Hitler a német csapatoktól végsőkig való kitartást követelt meg, és ugyanilyen parancsot adott ki a nyilas hadvezetés is a magyar erőknek. A harcok intenzitása csak a sztálingrádi, varsói és berlini csatákhoz volt fogható. A lakosság nem tudott elme­nekülni, mindenki oda bújt, ahova tudott. A harcok ideje alatt megszűntek a közműszol­gáltatások, és összeomlott a város élelmi­szer-ellátása is. Állandó életveszély, hideg, terror és éhezés – nagyjából így lehet leírni az 1944-es karácsony és újév környékét.

Amit a bombázások megkíméltek, a harcok tönkretették. A németek felrobban­tották a kerület két hídját, a Margit hidat és az Újpesti vasúti hidat. A Margit-híd felrobbantása különösen durvára sikerült, 1944. november 4-én a legnagyobb csúcs­forgalomban robbant fel. Közel 150 ember halt meg, közöttük Kabos Endre kardvívó olimpiai bajnok. Kiégett a Vígszínház, a Duna-parti mal­mok, számos lakóházon és középületen még nagyon hosszú ideig éktelenkedtek golyó és gránátnyomok.

1945. február 13-án a szovjet hadsereg nagy véráldozatok árán elfoglalta Budapes­tet. Hogy mi történt a mai XIII. kerületben, arról csak sejtéseink vannak. A régi fotók tanúsága szerint Angyalföldön a kommunista párt hamar átvette a vezetést. Felépült a Manci híd – egy pontonhíd, amely a Margitszigeten át összekötötte Pestet és Budát. A Hegedüs Gyula utcában ideiglenes ipari vasút épült, a háborús törmeléket azon szállították a Róbert Károly körúton túlra.

Készítette: Fortepan | adományozó KRAMER ISTVÁN DR - FOTO:Fortepan — ID 52105:Adományozó/Donor: KRAMER ISTVÁN DR., CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=48197586

1946. április 4-én a XIII. kerületi Béke téren 35 katonát helyeztek egy közös díszsírba, és nem sokkal később az orosz katonai parancsnokság, valamint a kerület nemzeti bizottsága elhatározta, hogy a sír­hely felé emlékművet emeltetnek. Ezt az emlékművet aztán 1956-ban ledöntötték. Mennyi áldozata lett a háborús időknek a XIII. kerületben? Mennyi embert vittek el málenykij robotra és mennyien jöttek vissza? 2018-ban 12 civil szervezet kezdemé­nyezésére a kerületi önkormányzat támo­gatásával emlékmű készült a Csángó utcai parkban: „Világháborús emlékmű a XIII. kerület hősök és áldozatok emlékére”. És ami még hiányzik: Gulág emlékmű – a XIII. kerületből a gulágra hurcoltak emlékére.

Akik szembeszálltak az őrülettel

A nemzet vesztébe rohanását azonban nem mindenki nézte tétlenül. Akadtak bátrak, akik szembeszálltak az általános őrülettel, és a fegyveres ellenállást válasz­tották. A Tátra utca 26 falán emléktábla van, a következő szöveggel: „Tóth Mihály 1894-1976 Honvéd vezérőrnagy. Az 1944-es vészkorszakban védte e ház lakóit. Fegyveres ellenállással megakadályozta 200 fő munkaszolgálatos elhur­colását, és a budai katonai raktár kifosztását.”

A Világ Igazává választott Gidófalvy Lajos és kis csapata, a Vilmos laktanya kisegítő karhatalmi alakulat (Kiska) katonái is szembeszálltak a Szálasi -féle hatalommal, de elbuktak. Sorsuk az emléktábláikon olvasható: „Gidófalvy Lajos őrnagy 1901-1945. A magyar antifasiszta ellenállás hősi halottja.” De még szívbemarkolóbb a másik emléktábla szövege: „Ebben az iskolában 1944. december 29-én a német fasiszták meggyilkoltak 81 embert. Köztük a Visegrádi utcai ellenállási csoport és a Vilmos laktanya Kiska alakulat tagjait.

Gidófalvy Lajos emléktáblája a Gidófalvy u. 1. sz. társasház falán